A FÉLELEM ÚTJA NEM A MI UTUNK…

Megkért kedves Barátom, írjak arról, ma az embereket mi foglalkoztatja. Erre a válasz nem is olyan egyszerű, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy ami engem foglalkoztat, az mást is. Meg hát, ami másnak probléma, megoldandó feladat, nem biztos, hogy engem különösebben érdekel. Főleg úgy, hogy én szeretem más fényben – más fénnyel megvilágítani a dolgokat, mint ami a megszokott. Napokon keresztül törtem a fejem, hogy mégis miként lehetne erről olyat írni, ami nem csak szerintem érdekes.
Meg is érkezett a sugallat! Használjuk ki a közösségi média adta lehetőségeket, hiszen azért egy csomó jó dologra is való ez az online tér. A bejegyzésem az “arckönyvben” hamar felkapottá vált, és ahogy gondoltam is, elkezdtek jönni a “kérem, hogy akinek van kedve/ideje/energiája, írja meg nekem, mi az, amit problémának lát, mi az, ami foglalkoztatja a mindennapokban” felvetésre a reakciók is.
Itt aztán még nagyobb dilemma elé kerültem, mert az történt, amit gondoltam, nagyon sokrétű, és egymástól teljesen különböző válaszok, üzenetek érkeztek. Persze, voltak hasonló témák is, és sokan egyetértettek néhány hozzászóló felvetéseivel, de azt már láttam, hogy ebből még nem fogok tudni cikket írni.
Mert mégis, hogy csináljam? Szedjem pontokba, és soroljam fel, mint egy bevásárlólistát? Á, nem, az nem én vagyok.

Napok óta foglalkoztatott a kérdés, míg nem egyik reggel meg is érkezett a válasz. Ugyanis ahogy egyre többet olvastam ismerőseim mondatait, rá kellett jönnöm, hogy hiszen mindenki írása mögött egy dolog volt, ami közös, ez pedig a félelem.
Ekkor már tudtam, nekem a félelemről kell írnom.

Mert mit érez az, aki azon töri a fejét, hogy vajon a négy gyermeke hogyan és miként fog majd továbbtanulni? Vajon meg tudja-e adni nekik a jelenlegi rendszer azt a tudást, azt a hátteret, azokat a lehetőségeket, ami mindenkinek “járna” És aki azon gondolkodik, hogy vajon hogyan tovább az oltások terén? Vajon mikor jön el az a pillanat, hogy ténylegesen egymásnak ugrik oltott és oltatlan, a (valamilyen szinten) mesterségesen gerjesztett ellentétek miatt. És aki azon gondolkodik, vajon mennyit kell még dolgoznia, és milyen életminőségben ahhoz, hogy békés, boldog nyugdíjas éveket élhessen majd? Egyáltalán meg fogja tudni teremteni magának? Merthogy máshonnan hiába vár segítséget ez ügyben. Aki rettegve megy ki az utcára a fontos dolgait elintézni, mert attól tart, hogy a vírus, amitől fél, mikor éri utol? Mikor történik vele valami visszafordíthatatlan, mert félelmében, vagy meggyőződésből, vagy bizonyos szinten kényszerből beoltatta magát a vakcinák valamelyikével? Aki aggódik azon, hogy a gyermeke meddig tud még nyugodt életet élni Ausztráliában, és vajon, ha egy újabb erdőtűz jelentkezik, el tud-e menekülni, haza tud-e térni, vagy tudja-e folytatni életét máshol, békében, boldogságban?

Újra és újra elolvasva, bárki számára világos, jelenleg semmi másról nem szól sokunk élete, mint a félelemről. És ez nagyon nem jó. Persze, szükség van aggódásra, óvatosságra, hiszen ez véd meg bennünket attól, hogy olyat tegyünk, ami árt nekünk. De az életünk nem telhet folyamatos félelemben! Az az ember, aki fél, állandó stressznek van kitéve mind testi, mind lelki értelemben. Nem tud higgadt döntéseket hozni, nem tud teljes értékű életet élni, képtelen önálló döntésekre, és nagymértékben befolyásolható.

Ideális esetben hogyan működik egy átlagos család? Vannak a szülők és a gyerekek, akik kiegyensúlyozott életet élnek együtt, egymással, szeretetben. Ha adódik egy megoldandó helyzet, nem plakátolják tele a lakást papírokkal, hogy “a szomszédba betörtek!” “Vilma néninek ellopták az utcán a táskáját!” “Fiam, ugye te is félsz attól, hogy valaki leengedi az utcán parkoló biciklid kerekét?”
Egy jó szülő nem is azt teszi ilyen esetben, hogy megveregeti a gyereke vagy a társa fejét azzal, hogy “jól van, te ostoba, úgyis képtelen vagy önálló döntésekre, majd én megmondom mit csinálj, én majd jól megvédelek, te úgyis mindenre alkalmatlan vagy – de azért félj!”
A jó szülő ilyenkor leül, vagy leülnek együtt, és elkezd gondolkodni. Esetleg beszél a helyi rendőrjárőrrel, egy biztonságtechnikai céggel, tanácsot kér, és összeáll a fejében a megoldás. Riasztót szereltet fel, elmagyarázza annak használatát, elmondja a családtagoknak, hogy miként kell vigyázni az utcán a holminkra, szól a gyermekének, hogy a kerékpárt éjszakára zárja be a garázsba, Vilma néninek a lelkére köti, hogy ne csak fél kézzel lóbálja a ridikült az utcán stb.
Ugye hogy mennyire más az egész történet hangulata? Pedig ugyanaz a sztori, csak a tálalás, a megoldás, a kommunikáció más. És máris sokkal kisebb eséllyel megy ki rettegve az utcára a szomszéd Vilma néni.
Személy szerint én azt gondolom, nincs ez másképpen település, megye, ország, vagy világszinten sem.
Példának okáért egy ország vezetője sem a félelmen alapuló kormányzásban kellene, hogy bebiztosítva érezze hatalmát. Tegye a dolgát, mutasson utat, képviseljen, végezzen szakmai munkát, tegye azt, amiért odakerült. Mert tudják például, hogy a “miniszter” szónak mi a jelentése? Szolga. Ezt nem is elemzem tovább. 
Ott, ahol a félelem az úr, nem lehet boldogan, szeretetben élni. Hiszen a szeretet legnagyobb gátja a félelem.
És ez most nem a szokásos hurráoptimizmus, és nem is struccpolitika. Én is tudom jól, problémákkal, kihívásokkal, megoldandó helyzettel tele az élet. És mindig jön újabb és újabb. De én azt vallom, amin nem tudsz változtatni, azon felesleges aggódnod, próbáld meg inkább elfogadni, vagy igyekezz túllépni rajta, és amin tudsz változtatni, azon meg ne aggódj, hanem változtass. 

Nálam sokkal bölcsebb emberek mondták azt, hogy ha mindenki a saját portáján rendet tart, az egész világban rend lesz.  
Próbálják ki egyszer, pár napig igyekezzenek úgy élni, hogy félreteszik aggodalmaikat, észreveszik a szépet, a jót a világban, szeretettel fordulnak társaik, környezetük felé – mert bármilyen hihetetlen is néha, de rengeteg csoda van a világban, és sok-sok jó ember. Még a víz íze is más lesz, az ég is kékebb lesz, és saját magukat is szebbnek fogják látni. És erre bizony rá lehet szokni. 
Amikor megtalál a feladat – és rájössz, hogy tulajdonképpen még testhez is áll, bár ezt először nem is gondoltad.
Ahogyan a Yotengrit is írja: “Főleg pedig és mindenekelőtt Szeress! SZERETET minden jó eredete” 

-Andrics Alíz-

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük